Juhtúrós sütőtöksaláta bébispenóttal

Natúr juhtúrós parajos sütőtöksaláta

Hozzávalók
Egy kisebb, 1 kg-os kanadai sütőtök 
maréknyi tökmag 
1 csomag (10 dkg) bébispenót 
20 dkg Kisteleki natúr juhtúró sülthagymával 
az öntethez: 
4 evőkanál olaj (részben vagy egészben olíva is lehet) 
2-2 evőkanál balzsamecet és méz, 1 mokkáskanál só, fél mokkáskanál őrölt fekete bors 

Elkészítés:
1. A megmosott tököt lapjában kettévágjuk, majd miután a magjait kikapartuk, kétujjnyi széles szeletekre vágjuk. Sütőpapírral vagy fóliával bélelt tepsibe rakjuk és közepesen forró sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük. Fontos, hogy ne süljön túl, hisz akkor nem lehet majd vágni.

2. A tökmagot egy serpenyőbe szárazon, azaz mindenféle zsiradék nélkül megpirítjuk, hűlni hagyjuk. A spenótot 4 tányéron elosztjuk.

3. A kihűlt sütőtököt meghámozzuk, 2 centis kockákra vágjuk és a tányérokon, halmozva elosztjuk.

4. Az öntethez valókat egy kisebb, jól záródó üvegbe töltjük, lezárjuk és nagyon alaposan összerázzuk. Az előkészített hozzávalókra locsoljuk végül a tökmaggal megszórjuk. Végül a juhtúrót rákanalazzuk és a sült hagymával megszórjuk.